Monthly Archives: október 2014

Magyar nyelvű versenyszabályzat

Az elmúlt évek alatt többször is igény mutatkozott arra, hogy egy egységes magyar nyelvű versenyszabályzat készüljön. Többek munkájának hála végre elkészült, és a mai naptól megtalálható honlapunkon. Az amerikai versenyszabályzatot vettük alapul. Reméljük, hogy az országban több helyen is használni tudják majd a későbbiekben, így azonos feltételek között versenyezhet minden backgammont kedvelő játékos. A honlapon vezetett Élő-pontlistában (Rating) szeretnénk az összes olyan verseny eredményét figyelembe venni és beszámítani amelyik az egységes versenyszabályzat szerint kerül megrendezésre.

Ezúton szeretnénk kérni, hogy aki versenyt szervez, az lehetőségeihez mérten jelezze nekünk, hogy a versenynaptárba feltüntethessük illetve az eredményt is dokumentálni tudjuk!

A versenyszabályzat innen tölthető le: pdf formátumban.

Jó játékot kívánunk mindenkinek!

2014. őszi bajnokság

Az Őszi bajnokság 12 fordulós lesz, szerdánként 7-től játsszuk a Gyradiko étteremben (1132 Budapest, Victor Hugo utca 35.)
https://www.facebook.com/gyradikoestia
bbc

Az első játéknap most szerda, október 1.
A lebonyolítás a jól megszokott: 6 darab 6 meccses forduló (tehát minden két hét egy forduló), svájci rendszerben, 12 meccsnapon. A szabályok a megszokottak.

Kezdés 7:10-kor. Akinek van, az hozzon legyen szíves táblát!

Indulás

Mindenkit üdvözlünk! Hamarosan működőképes lesz az oldal.