Monthly Archives: június 2015

Válogatott selejtező versenysorozat 2015.

Január óta, minden hónapban megrendezésre került egy kvalifikációs verseny. Ez a sorozat hivatott eldönteni, hogy ki az a három fő, aki bekerül a hétfős válogatottba amivel az idei backgammon csapat eb-n képviseli Magyarországot. A versenysorozatot Erőss Zoltán nyerte meg, második Mertl József, harmadik pedig Fehér Máté lett. A végeredmény itt található: http://hubgf.hu/moe-kvalifikacios-pontszerzo-versenysorozat/

backgammon csapat eb

Erőss Zoltán átveszi a díjat a MOE elnőkétől

 

Tanai Balázs nyerte meg a hatodik, utolsó versenyt, maga mögé utasítva a Tavaszi bajnokság győztesét Kenéz Attilát és az összetett győztes Erőss Zoltánt.

backgammon csapat eb

Az utolsó verseny első három helyezettje

 

 

2015. tavaszi bajnokság

Véget ért a 2015. tavaszi bajnoksága, ahol Kenéz Attila végzett az első helyen, így 2014 után ismét diadalmaskodott a Tavaszi Bajnokságban. Második helyen Veszeli Katalin, harmadik helyen Illyés Zoltán végzett. Sajnos a résztvevők létszámában jelentős visszaesés tapasztalható, míg ősszel 38 ember jött el legalább egyszer, addig tavasszal ez a szám 25-re csökkent.

Rendhagyó módon a Mesterek Tornája egy napos verseny keretein belül kerül megrendezésre, melynek időpontja 2015. június 13, szombat. A lebonyolítás nem változik, az első nyolc helyezett vesz részt a rájátszásban. Első két fordulóban 17 pontos meccseket, a döntőben pedig 19 nyert pontig játszanak majd.

 

Budapest backgammon bajnokság

Hiába kapott ki az utolsó meccsén, bajnok lett Attila

2015. tavaszi bajnok

Első gratuláció a bajnoknak (jobb oldalt)

Képek a 2015. Szarajevó és az I. Győri Openről

Felkerültek Kenéz Attila és Illyés Zoltán képei a Szarajevó Openről, valamint Fehér Alexandra (Győri Backgammon Egyesület) képei a Győri Openről.

Itt lent a link, de felül a KÉPEK fülön bármikor el lehet érni.

            2015 Sarajevo Open         győri openről