Category Archives: Beszámoló

Gyermeknapi Backgammon verseny – végeredmény

2019. május 26-án, vasárnap tartotta első hivatalos versenyét a Backgammon Szabadidő és Diák Sportegyesület.

A versenyt két szakaszban rendezték meg, hiszen előbb négy körön keresztül 7 pontos svájci rendszerű csoport mérkőzéssel folytak. Ez után az első 8 helyezett folytatta az egyenes kieséses szakaszban. Az egyesület tájékoztatása szerint remek hangulatú verseny volt, ahol mindenkinek garantálva volt legalább 4 mérkőzés, míg a végső győztesnek 7 találkozót kellett játszania.

A csoportmérkőzések után Szabó Lívia várhatta veretlenül a folytatást az élről, megelőzve Kocsis Dánielt. Az egyenes kieséses szakaszban 9 pontos mérkőzések kerültek megrendezésre, míg a döntő 11 pontos volt. Végül Kovács Zoltán szerezte meg az első helyet, aki a döntőben 11-4-re múlta felül Illyés Zoltánt.

(Fehér Máté Backgammon közvetítése)

Kovács Zoltán (7,54) – Illyés Zoltán (8,98) 11-4 (.xg)

Sikeres hétvégét zártak a magyar backgammonosok

2019. március 22. és 24. között több nemzetközi versenyen szerepeltek magyar backgammon játékosok. Míg Baranyai János és Kiss Róbert Ferenc Csehországban vett részt egy meghívásos versenyen, addig Máté Richárd, Fehér Máté és Kovács Zoltán az angol nemzeti bajnokág első állomásán Claytonban járt.

Jobb oldalon Baranyai János és Kiss Róbert Ferenc

Taksonyi versenybeszámoló

Szombaton, a BTDSE szervezésében került megrendezésre az első egynapos verseny Taksonyban, a Rengő Bisztróban. Az étterem külön termében játszottunk, tökéletes viszonyok között. Két forduló után volt egy ebéd szünet, majd folytatódtak a 9 pontos meccsek, svájci rendszerben. A résztvevők közös döntése alapján nem 4, hanem 5 fordulót játszottunk, hogy minél jobban kihasználjuk a szombatot a játékra. A Budapest Liga első osztálya után Baranyai ezt a versenyt is megnyerte. Illyés Zoltán a rating lista sok éves vezetését követő mélyrepülésbe kezdett, de a taksonyi formája reményt ad számára, hogy ismét célba vegye az első helyet. Ehhez az elért második helye jó alap lehet. A bronzérmet Fehér Máté nyakába akasztották.

Külön öröm, hogy több új játékos is érkezett akiknek a Taksonyi verseny volt az első élő játékos versenyük. Egy igazi visszatérőt is köszönthettünk, hiszen 2015 nyara után ismét tábla elé ült Molnár Béla.

Baranyai János és Kiss Róbert Ferenc

A bejegyzés folytatódik a TOVÁBB gombra kattintva:

II. Budapest Liga végeredménye

Véget ért a Budapest Liga bajnokság második szezonja is. Az első osztály bajnoka Baranyai János, a másodiké Éger István lett, valamint a harmadik osztályban Kásai Péter szerezte a legtöbb pontot.

A bajnokság nem áll le, már lehet nevezni a következőre február 10-ig a budapestliga@hubgf.hu email címen.

Az új játékosok az utolsó osztályban indulnak majd, ahol az előző szezonokhoz képest csak 9 pontos meccseket kell játszani, míg az első két osztálynál marad a 13 pont.

A Budapest Liga I. szezonjának eredményei elérhetőek itt.

A Budapest Liga II. szezonjának eredményei elérhetőek itt.

BUÉK ’19 kupa végeredménye

Előző hét vasárnap került megrendezésre a 2019-es év első egynapos versenye Angyalföldön, Lakatos András és Kenéz Attila szervezésével. A hely korábban nagyszerűnek bizonyult a Budapest Liga egyik fordulójának lebonyolításánál, így kézenfekvő volt, hogy legyen/lesz itt még verseny. A helyszín egy jól felszerelt iroda, tökéletes fényviszonyokkal, parkolási lehetőséggel. Szóval már csak a játékosok hiányoztak ahhoz, hogy jól sikerüljön a verseny. 17 versenyző regisztrált végül. A meghirdetett versenykiírás értelmében svájci rendszerben játszottak 5 fordulót a résztvevők. Az utolsó forduló előtt csak Éliás Gergely volt veretlen. A megszerzett 4 pontjával Ő már a dobogó legmagasabb fokán érezhette magát. Nem mondhatni, hogy döntőt játszott az utolsó fordulóban, hisz még veresége után is megtartotta első helyét, és ezzel megnyerte a versenyt. Második Lakatos András lett, és a dobogó harmadik fokára Erőss Zoltán léphetett.

A teljes állás a TOVÁBB gombra kattintva böngészhető, valamint sok meccs rögzítve is lett Fehér Máté által, így újból megnézhetőek itt: link, ezenkívül ezek a meccsek letölthetőek és elemezhetőek eXtreme Gammonnal (ezek megjelölve a sorsolásnál). – folyamatos feltöltés lesz!