Tag Archives: interjú

2. ABA Sommerturnier

2017. augusztus 19-én a Bécsi Sofitel Hotel tetőteraszán került megrendezésre az Osztrák Backgammon Szövetség (ABA) nyári versenye. Az impozáns környezetben megrendezésre kerülő tornán 30 játékos vett részt, köztük 4 magyar. Kiss Róbert Ferenc első nemzetközi tornáján vett részt, ahogy fogalmazott “Ez a verseny számomra az első külföldi backgammon torna, amin részt veszek. Mivel ősszel az Izlandi csapat versenyen részt fogok venni, így ez remek lehetőség volt számomra a fejlődésre és tapasztalatszerzésre.”

A döntő

Válogatott interjú

2015 szeptember 18-án kezdődik a II. Backgammon Csapat Európa Bajnokság, a helyszín Budapest. A magyar válogatott tagjaival, Illyés Zoltánnal és Baranyai Jánossal beszélgettem:

Mikor találkoztatok először a backgammonnal és mióta játszottatok versenyszerűen?

  • I.Z.: Először egy számítógépes játékban láttam a játékot, ahol mindenféle táblás játékok voltak, dámától kezdve backgammonon át a malomig. Megtetszett a játék, majd az interneten rákeresve találtam meg a budapesti backgammon klubot, ahol pont két bajnokság közötti időszak volt. 2009 tavaszi bajnokságán már elindultam.
  • B.J.: 2009 körül ismerkedtem meg a játékkal a Lurdy házban! Barátokkal jártunk oda pókerezni, és ott figyeltünk fel az eddig még számunkra ismeretlen játékra, ami nagyon megtetszett. Miután szeretem a stratégiai dolgokat elhatároztam, hogy komolyabban is foglalkozni kezdek az ostáblával, népszerűbb nevén a backgammonnal.

Milyen sikereket értél el az eltelt években?

  • I.Z.: 3-szor nyertem meg a Budapest Backgammon Klub bajnokságát illetve kétszer a hozzá tartozó Mesterek tornáját. Kétszer végeztem első helyen az esztergomi tornán és egyszer a győri versenyen. 2011-ben Rijekában sikerült először nyernem egy nemzetközi versenyt, majd kétszer nyertem párosban Csehországban.
  • B.J.: 2012-ben sikerült megnyernem a Budapest Backgammon Klub által szervezett tavaszi bajnokságot. 2012 nyarán pedig a Sofitel hotelben rendezett (Marokkó hetek) versenyét is sikerült megnyernem. Emellett a sikerek mellett inkább a játékom fejlesztésére koncentrálok minél több elemzéssel.

Mennyire népszerű Magyarországon és külföldön a backgammon?

  • I.Z.: Szerintem nem nagyon népszerű a játék Magyarországon. Sokkal többen ismerik a szabályokat vagy ismerik magát a játékot, de versenyszerűen nagyon kevesen játszanak. Főleg tőlünk délre ismeri az átlagember ezt a játékot.
  • B.J.: Mindenképpen népszerűnek tartom, természetesen nem annyira mint a labdarúgás, vagy a vízilabdát. Versenyszerűen nagyon ritkán látni játszani az embereket, inkább elvétve kávézókban, de mindenképp népszerű. Ez egy Perzsa eredetű játék tehát nyilván a Közel-Keleten illetve a Balkán környékén jóval elterjedtebb, mint Magyarországon.