Tag Archives: Olaszország

Ha Olaszország, akkor magyar siker!

2017. április végén Jesoloban tartották az olasz bajnokság soron következő állomását. Az 5 napos versenyen három magyar is részt vett. Veszeli Katalin, a warm-up verseny megnyerésével hangolt, majd a swing torna második helyével zárta a versenyhétvégét.

Kovács Zoltán a speed gammon versenyszámban ért el harmadik helyezést.

Gratulálunk a versenyzőknek!

Olasz Nemzeti Backgammon Bajnokság V. forduló – Róma

cnb_colore_rosso

2016 szeptember 16. és 18. között rendezték meg Rómában az Olasz Backgammon Bajnokság 5. fordulóját, melyen két magyar játékos is részt vett, így kicsit bővebben foglalkozunk az olasz bajnoksággal. Az idei évben 7 állomásból áll az alapszakasz, ahol pontokat szerezhetnek a játékosok. A ranglista alapján kerül kialakításra a rájátszás. Alapvetően három kategóriában rendeznek versenyt, Champion, Intermediate és Beginner, de a legalsó kategóriát idén eddig egyik versenyhelyszínen sem rendezték meg, mert nem volt kellő jelentkező. A Champion és az Intermediate kategória között az egyik különbség a nevezési díj mértéke, hiszen két és félszer többet fizetnek a Champion kategóriába. Ebből is következik, hogy a játékosok nem feltétlenül tudás és erősség alapján vannak kategorizálva, hanem fontos tényező az anyagi lehetőség is. Minden fordulóban rendeznek mellékversenyeket, mint például a Páros verseny vagy a Speedgammon torna.