Első PR alapú verseny

Február elején került megrendezésre Magyarországon az első olyan verseny, ahol nem kizárólag a győzelmet értékeltük, hanem a meccsek alatt elért hiba ráta (PR) is pontozásra került.. Ehhez minden meccset kamerával rögzíteni kellett, és utána kielemezni. Az eXtreme gammon programot használtuk elemzésre, és performance rate-t (PR) vettük figyelembe.

8 fő vett részt, sorsolás után két csoportot alkottunk. Mindenki egy 11 pontos meccset játszott a másik csoport játékosaival, tehát összesen négy meccset. Győzelemért 1 pont járt, a jobb PR-ért 2 pont. Mivel ki kellett elemezni a meccseket, ezért a verseny után nem is tudtunk győztest hirdetni.

Nem ment minden flottul a felvétellel, de legalább tudjuk, hogy mire kell későbbiekben figyelni. Egy állvány hiányzott, amit egy seprűnyéllel tudtunk pótolni, valamint a Jani gépét is szolgálatba kellett állítani.

Kényszermegoldás

Azonos pontszám esetén a jobb átlag PR döntött. Így fordulhatott elő, hogy 0 győzelme ellenére Baranyai János nyert, mivel mind a négy meccsen „lejátszotta” az ellenfelét.

Végeredmény:

Név Pontszám Átlagos PR
1 Baranyai János 8 6,75
2 Veszeli Katalin 8 7,38
3 Illyés Zoltán 7 6,99
4 Éger István 7 10,23
5 Veszeli Zsuzsanna 6 12,48
6 Bognár Dávid 5 9,14
7 Fehér Máté 4 11,31
8 Kocsis Dániel 3 8,87

Meccsek: https://docs.google.com/spreadsheets/d/1Sf07LlsJKxOiibz_ELpQi6i-IQKVzXB83Hw0JLPdGwk/edit?usp=sharing

Összességében mindenképpen hasznos volt a verseny. Fontos volt felmérni, képesek vagyunk több mérkőzés rögzítésére és gyors kielemzésére. Jó volt élesben gyakorolni az óra használatát. A tapasztalatok és eredmények alapján biztosak vagyunk abban, hogy van létjogosultsága azoknak a versenyeknek és listáknak, ahol nem csak az elért eredmények, hanem a mutatott teljesítmény is megjelenítésre kerülnek. Ráadásul valósabb képet is kaphatunk a játékosok tudásáról, ez például a válogatott összeállításánál is szerepet játszhatna. A felvett mérkőzéseket a játékosok elemezhetik is utána, és ez hozzájárul majd a fejlődésükhöz is. Ez is cél.

Hozzászólások lezárva.