Category Archives: Interjú
BTDSE Taksony Backgammon szakkör – Mikus Csilla írása
Többet megtudhatsz másokról egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt.”
/Platón/
2017 márciusában a Nemzeti Tehetség Program pályázatot hirdetett meg a hazai köznevelési intézményeknek a tanórán kívüli tehetséggondozó munka és a tanulók képességkibontakoztatását segítő tárgyi eszközfejlesztésekre. Mivel már terveim között volt egy táblajáték szakkör létrehozása az iskolámban, így kapva kaptam az alkalmon és éltem a pályázat adta lehetőségekkel.
Válogatott interjú
2015 szeptember 18-án kezdődik a II. Backgammon Csapat Európa Bajnokság, a helyszín Budapest. A magyar válogatott tagjaival, Illyés Zoltánnal és Baranyai Jánossal beszélgettem:
Mikor találkoztatok először a backgammonnal és mióta játszottatok versenyszerűen?
- I.Z.: Először egy számítógépes játékban láttam a játékot, ahol mindenféle táblás játékok voltak, dámától kezdve backgammonon át a malomig. Megtetszett a játék, majd az interneten rákeresve találtam meg a budapesti backgammon klubot, ahol pont két bajnokság közötti időszak volt. 2009 tavaszi bajnokságán már elindultam.
- B.J.: 2009 körül ismerkedtem meg a játékkal a Lurdy házban! Barátokkal jártunk oda pókerezni, és ott figyeltünk fel az eddig még számunkra ismeretlen játékra, ami nagyon megtetszett. Miután szeretem a stratégiai dolgokat elhatároztam, hogy komolyabban is foglalkozni kezdek az ostáblával, népszerűbb nevén a backgammonnal.
Milyen sikereket értél el az eltelt években?
- I.Z.: 3-szor nyertem meg a Budapest Backgammon Klub bajnokságát illetve kétszer a hozzá tartozó Mesterek tornáját. Kétszer végeztem első helyen az esztergomi tornán és egyszer a győri versenyen. 2011-ben Rijekában sikerült először nyernem egy nemzetközi versenyt, majd kétszer nyertem párosban Csehországban.
- B.J.: 2012-ben sikerült megnyernem a Budapest Backgammon Klub által szervezett tavaszi bajnokságot. 2012 nyarán pedig a Sofitel hotelben rendezett (Marokkó hetek) versenyét is sikerült megnyernem. Emellett a sikerek mellett inkább a játékom fejlesztésére koncentrálok minél több elemzéssel.
Mennyire népszerű Magyarországon és külföldön a backgammon?
- I.Z.: Szerintem nem nagyon népszerű a játék Magyarországon. Sokkal többen ismerik a szabályokat vagy ismerik magát a játékot, de versenyszerűen nagyon kevesen játszanak. Főleg tőlünk délre ismeri az átlagember ezt a játékot.
- B.J.: Mindenképpen népszerűnek tartom, természetesen nem annyira mint a labdarúgás, vagy a vízilabdát. Versenyszerűen nagyon ritkán látni játszani az embereket, inkább elvétve kávézókban, de mindenképp népszerű. Ez egy Perzsa eredetű játék tehát nyilván a Közel-Keleten illetve a Balkán környékén jóval elterjedtebb, mint Magyarországon.