Tag Archives: Bécs

Osztrák bajnokság a 4. forduló előtt

Az osztrák bajnokság negyedik fordulója 2018. január 13-án szombaton lesz, de érdemes rátekinteni jelenlegi állására, mert a harmadik forduló után Kovács Zoli átvette a vezetést. Az elmúlt két alkalommal egyaránt a döntőt játszott, melyből az egyiket meg is nyerte. Reméljük, hogy az utolsó forduló után is ez lesz a végső sorrend. Hajrá!

1. EBIF tour 2017

Október 13-a és 15-e között volt a három részes EBIF online versenysorozatának döntője, amit élőben rendeztek meg Ausztriában. Versenyenként 10 játékos kvalifikálta magát, Magyarországról Mike Lászlónak sikerült bejutnia az élő döntőbe. Végül a 30 főből 23 vállalta az utazást és a megmérettetést.

Zdenek (2. hely) Claus (Győztes) Laci (3. hely) és Pavel (4. hely)

Döntőbe bejutott versenyzők: http://www.ebif.at/index.php?nav_id=36
Döntő lebonyolítása, eredmények: http://www.ebif.at/index.php?nav_id=35

Laci két meccsét a meccsek fülön találhatjátok az extreme gammonos elemzéssel együtt: ITT

A versenysorozat egy remek kezdeményezés, ahol online selejtezők után egy élő döntőben mérhetik össze tudásukat a legjobbak. Mike László sikeresen kvalifikálta magát az eseményre, melyről így vélekedett:

2. ABA Sommerturnier

2017. augusztus 19-én a Bécsi Sofitel Hotel tetőteraszán került megrendezésre az Osztrák Backgammon Szövetség (ABA) nyári versenye. Az impozáns környezetben megrendezésre kerülő tornán 30 játékos vett részt, köztük 4 magyar. Kiss Róbert Ferenc első nemzetközi tornáján vett részt, ahogy fogalmazott “Ez a verseny számomra az első külföldi backgammon torna, amin részt veszek. Mivel ősszel az Izlandi csapat versenyen részt fogok venni, így ez remek lehetőség volt számomra a fejlődésre és tapasztalatszerzésre.”

A döntő

Osztrák bajnokság rájátszása

Június közepén volt az osztrák bajnokság rájátszása, ahová bejutott egy magyar játékos is, Kovács Zoltán. Csoportját megnyerve a legjobb nyolc közé is odaért, ami elismerésre méltó eredmény.

A vasárnapi jackpoton pedig harmadik lett. Gratulálunk az eredményéhez!

Osztrák bajnokság rájátszása

ABA Jackpot helyezettek:

jackpot

Helyezettek sorban: Kovács, Löbler, Gerdenits


1. Heimo LÖBLER
2. Helmut GERDENITS
3. Zoltan KOVACS